Site Overlay

Arcok a múltból

A mi korunk embere már sokkal ismertebb lesz az utódai számára, mint az 50-100 évvel ezelőtt élt elődeink voltak. Ha szerencsések voltunk, a nagyszüleinket még ismertük, gyermeki szemmel alkotott kép él róluk a fejünkben. Távolabbi őseink alakja azonban legtöbbször már csak elbeszélésekből, régi fényképek alapján alkotott megérzésekből tűnik ki az idő szőtte sűrű ködfelhőből.

A régi fotókra jellemző, hogy a családtagok a legszebb, „templombajárós”, ünneplő ruhájukban ülnek, szorosan egymás mellett. A fotó elkészítése még az ötvenes-hatvanas években is hosszú másodpercekbe tellett. Addig mozdulatlanul kellett helyet foglalnia a széken mindenkinek. Beleértve a kisbabákat is, így sokszor kellett megismételni a felvételt, hogy éles kép szülessen.

A korai fotókon egy mosoly sincs az emberek arcán. Gondolhatnánk, hogy régen sosem mosolyogtak az emberek, de ez persze nem igaz. Egyszerűen csak a percekig tartó mozdulatlanság miatt felmenőink önmagukra erőltetett mosolya furán nézett volna ki az elkészült fotókon.

Az arcelemzés technikájával egész pontos személyisége rajzolható meg a háborúban odaveszett dédapának, vagy a tíz gyermeket szült és végül négyet felnevelő ükmamának. Korán elhunyt szülők, nagybácsik, nagynénik elevenednek meg egy-egy elemzés során. Legyen az a kép a fiók mélyén elrejtve vagy a hálószoba falán kifüggesztve, mindig van mit mesélnie.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük