Site Overlay

Színészi arcvonások – Robert De Niro

Érezted már úgy magad a moziban egy film közben, hogy legszívesebben csukott szemmel néznéd? Hogy lekapcsolnád? Hogy a sztori egész jó, de aki a főhőst játssza, hát vele valami nagyon nem stimmel?

Van olyan élményed, amikor a tévé előtt ülve rádöbbentél, hogy a főszereplő arca és az általa alakított szerep valamiféle megmagyarázhatatlan ellentétben áll egymással? Nos, nem véletlenül mondják a kritikusok, hogy egy-egy film sikere már a szereplőválogatáson áll vagy bukik.

Fotó:IMDB

Számos kritikus szerint Robert De Niro vígjátékai is bukásra lennének ítélve, ha színész nem lenne évtizedek óta világhírű. Én ezzel nem értek egyet és azt is mindjárt kifejtem, hogy miért.

New York itáliai negyedében felnőtt színész legnagyobb sikereit maffiózóként, bűnözőként érte el a mozivásznon. Igazi rosszfiú, aki nem mellesleg hihetetlenül jóképű és fantasztikus kisugárzása van. De Niro egy-egy filmszerep tökéletes megformálásáért előfordult, hogy eltorzíttatta fogsorát (Rettegés foka), hónapokon keresztül tanulta a karakterhez legjobban illő járást (Taxisofőr), képes volt több mint húsz kilót hízni (Dühöngő bika) vagy éppen megtanulta a szicíliai akcentust (Keresztapa).

Robert De Niro tehát pontosan tudja, hogy bármit ő sem játszhat el csak úgy. Visszatérve a vígjátékaihoz: a komédiákban is sikeres tudott lenni. S, hogy miért? Talán azért, mert hiába, hogy vígjátékokról van szó, ő sosem bohóckodik. Minden alkotásban hozza a tőle megszokott szigorú vagy épp kissé erkölcstelen, de igazságos jellemet (Apádra ütök, Nagyfater elszabadul, Csak egy kis pánik), hiszen jól tudja, hogy az ő külsejével, ha úgy tetszik arckódjával ebből kell kihoznia a maximumot. És valljuk be, neki azért sikerül is.

Közel ülő szemei, kissé kampós orra a legnagyobb jóindulattal sem árulkodnak könnyed, önfeledt, humoros jellemről. Vékony felsőajkai kizárják, hogy érzelmekről fecsegő személyiség legyen, a szemei között évtizedek óta morcosan mélyülő párhuzamos ráncok a folytonos gyanakvás megestesítői.

Nem úgy, mint néhány másik színésznek, akik érthetetlen módon, vonásaikkal ellentétes szerepben próbáltak nagyot alakítani és csúfos bukás lett belőle (Johnny Depp: A magányos lovas, Tom Cruise: Múmia, Halle Berry: Macskanő, John Travolta: Háború a Földön..). A legnagyobb színészek is belefutnak néha egy-egy hibába.

Egy film esetén persze nem a színészek viszik a hátukon az egész alkotást a siker vagy a bukás felé vezető úton. Számít a cselekmény, a képi megvalósítás, a zene és még az utómunkán is sok múlik. De abban megegyezhetünk, hogy a főszereplő karaktere, arcvonásai sokat lendíthetnek a mérlegen, mindkét irányban.